Maori Tetoválás

A Maori tetoválás

A „tattoo” a tahiti nyelvből származó „tatau” szóból ered. James Cook kapitány használta  a „tattow”szót, amikor életében előszőr szemtanuja egy tetoválásnak Tahitin 1796-ban.

A Maori mitológia szerint a tetoválás egy szerelmi történetnek köszönhetően kezdődött el. A történet egy fiatal fiú, Mataora (Életerő arca), és egy alvilági fiatal hercegnő, Niwareka szerelméről szól. Egy napon Mataora megverte Niwareka-t, aki elhagyta őt és visszatért apja birodalmába, Uetonga-ba. Mataora összetört szívvvel és a bűntudattól gyötőrve a hercegnő keresésére indúlt. Rengetek viszontagság és számos próba kiállása után Mataora Utengora földjére érkezett, de a nagy út megviselte, arca poros és mocskos volt. Niwareka családja kicsúfólta és megalázta az ifjút megviselt kinézete miatt. A megalázott Mataora megbocsájtásért esedezett és Niwareka megbocsájtott neki. Niweraka apja felajánlotta, hogy megtanítja a tetoválás művészetét Mataora-nak. Ezzel egy időben megtanulta a Taniko művészetet is – több színben való szövést. Ezek után Mataora és Niwareka visszatértek az emberek világába és magukkal vitték a moko és taniko művészetét.

Ta Moko –  Moko, a folyamat – a termék

A régészeti források szerint a tetoválás Új-Zélandról származik és a keleti polinéz kultúra irányába halad. A tetoválásra használt, csontból készűlt vésők megtalálhatóak több régészeti szempontból különböző időpontban, Új-Zélandon, de egyes korai Kelet-polinéziai helyeken is. Annak ellenére, hogy a Maorik gyakorolták a tetoválás művészetét, nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a nem Maori népek is ugyanezt tették volna.

Új-Zélandon, a korai időkben nagy számban találtak vésőket, amely azt bizonyítja, hogy eleinte inkább a pontosabb mintájú, egyenes sablonokat kedvelték.

A fejt tekintették a legszentebb testrésznek és mivel a tetoválás vérzéshez vezetett, ezt csak a legjobban hozzá értő kézművesek vagy „tohunga-ta-oko” – k végezhették el. Ezek a személyek magas helyet foglaltak el a társadalmi ranglétrán. Minden magasabb rangú személy a Maori törzsből tetoválásokat viselt és azt, akinek egyetlen tetoválása sem volt egyszerűen státusz, társadalmi rang nélkül tartották számon.

A tetoválás a kamaszkorban vette kezdetét, amelyet számos szokás és rituál kísért. Ezen felül, hogy egy harcos vonzóbbá váljon a nők szemében, gyakorlatilag a tetoválás még két jelentéssel is bírt: belépés az élet egyik szakaszába és egy fontos esemény feljegyzése egy ember életében.

Biztosan létezett számos tilalom a tetoválás ideje alatt: az arci tetoválások elkészültéig a nemi kapcsolatok és szilárd ételek tiltva voltak. Ehelyett folyadék állagú étkeket egy fából készült tölcsér segitségével töltöttek a szájba, nehogy a fertőző élelem érinthesse a begyulladt bőrt. Ugyanakkor ez volt az egyetlen módja annak, hogy a tetovált személy a sebek begyógyulásáig táplálékhoz jusson.

            Egy teljes arctetoválás nagyon hosszú ideig tartott és egy jó művész figyelmesen tanulmányozta az arc csontozatát mielőtt elkezdte volna az alkotás kivitelezését.

A tetoválóeszköz egy csontszerszám volt, aminek vagy recés vagy egyenes széle volt. A tetoválás első szakaszában mély karcolásokat ejtettek a bőrben, majd egy vésőt koromfeketébe – pl.égetett gumi vagy elégetett hernyók – mártottak és a bőrre csapták.

Hosszú és fájdalmas eljárás volt, sokszor a mély vágásokra Karaka-fa leveleket helyeztek, hogy siettessék a gyógyulást. Háborúk gyakran voltak és a harcosoknak kevés idejük volt a lábadozásra. A tetoválás folyamata alatt fuvolamuzsikát és zenés költeményeket adtak elő, hogy enyhitsék a fájdalmakat.

Noha a tevoválások elsősorban arcra voltak festve, az Észak Aucklandi harcosok dupla csavaru spirálokat használtak az ágyékukon, amelyek gyakran térdmagasságba is leereszkedtek.

A nőket nem tetoválták olyan mértékben, mint a férfiakat. Az ajak fölötti vonalakat általában sötétre tetoválták, az orrcimpákat nagyon finoman bemetszették. A moko áll mindig a legnépszerübb tetoválás volt, aminek a használata egészen az 1970-es évekig eltartott.

A Moko sablonok és szimbólumok

            A Moko olyan, mint egy személyi igazolvány vagy egy útlevél. Férfiaknál a Moko jelölte a rangot, a harciasságot vagy a férfiasságot. Hordozójának a hatalmi helyzetét és autoritását azonnal felismerték ebben a Mokoban. Természetesen más külső jelekkel társtíva, egy egyéni Moko meghatározta a hordozó „személyazonosságát”. Például, egy főnök Moko, aki egy kutyabőr köpenyt is visel,  egy harcosokért felelő vezérrel volt azonosítható.

Ezek a jelek kétségtelenül a „személyi igazolvány” szerepét töltötték be. Hatalmas sértés lett volna, ha az illető személyt nem ismerik fel mint a valós főnököt és ez „utu” – hoz, bosszúhoz vezethetett.

A Moko arctetoválás általában nyolc részre oszlik:

Ngakaipikirau – arat = rang és foglalkozás – a homlok központi része

Ngunga – arat = hely a ranglétrán – a szemöldökök körül

Uirere – rangul hapu = foglalkozás – a szemek és orr környéke

Uma = első vagy második házasság – halánték

Raurau = egyféle személyes aláirás – orr alatti rész

Taiohou = foglalkozás – arccsont

Wairua – mana = belső pozició – állcsúcs

Taitoto = társadalmi helyzet – születéskor az állkaocsokra tetoválták

            Ősidők óta ezeket az arc mindkét felére készítik. A baloldal (általában, de nem kötelező módon, a törzsi hovatartozás) az apa része, a jobbkéz felőli az anyai gyökereket jelöli. A leszármazás egy fontos adat mielőtt a Moko elkészül. Ha a család valamelyik ága nem számított rangosnak, az arc megfelelő része nem kaphatott Moko rajzot. Úgyszintén, ha a homlokközépen nem volt Moko tetoválás, ez azt mutatta, hogy a viselőjének nincsen, vagy nem örökölt társadalmi rangot.

            A maori tetoválás a világ legjellegzetesebb tetoválásainak egyike, a tetoválás műveszete egy szent művészet Új-Zéland maori lakosságának, amit valószínüleg a Kelet-polinéziai szigetekről hoztak be.

A TA MOKO tetoválás

            A hagyományos maori tetoválásokat úgy ismerjükm, mint „TA MOKO” és magasan kidomborított spirális alakú rajzokból állnak, amelyek az arcot és bizonyos esetekben a tomport valamint a lábakat takarják. Tulajdonképpen a „TA MOKO” kifejezés a tetoválásra, mint eljárásra vonatkozik, a kész mű, a tetoválás, a Moko nevet viseli. Bárhogyan is, mint látni fogjuk, a tetoválás művelete és a tetoválás maga, két külön ág a maori hagyomány szerint.

A maori népesség történelme eléggé homályos, csakúgy mint a maori tetoválásé, de van egy mitikus történetünk:

            A legenda szerint a Ta Moko az alvilágból származik. Mikor Mataora, egy fiatal harcos szerelmes lett Niwareka-ba, alvilág hercegnőjébe, ő beleegyezett hogy eljöjjön a mi világunkba és nőül menjen hozzá. Mivel csúnyán bántak vele, elváltak és Niwareka visszatért apja királyságába. Mivel bűnösnek érezte magát, Mataora alászállt a mélybe, hogy visszanyerje szerelmét. Sikerrel járt és Niwareka apja megtanította neki a maori tetoválás művészetét. Mataora elhozta a Ta Moko – t (és más képességeket) ebbe a világba és az emberek elfogadták.

            A maori tetoválás egy nagyon komplex folyamat. Késeket és vésőket használnak, simákat vagy recéseket, a tintát bemetszésekkel viszik fel. Talán fölösleges mondani, hogy nagyon fájdalmas folyamat, de a maori tetoválás több mint puszta díszítőelem. A tetoválások bizonyságai voltak a bátorságnak, az erőnek, hatalomnak. Férfiakat és nőket is tetováltak, de a nőket kisebb számban. A tetoválási eljárás egy rituálé volt, amit zene és mély álom kísért, ahol az álom tulajdonképpen szükségszerüség, mivel az arc a tetoválás ejtette sebek miatt erősen feldagadt.

            Maga a tetoválás kimondottan expresszív, bonyolult görbék és spirálok komplex rajzolata. Alkotása a serdülőkorban kezdődik és megörökiti az élet folyamán történt fontos eseményeket. Fontos része volt a kultúrának. Tulajdonképpen akik nem viseltek tetoválást, kirekesztettek, értéktelenek, társadalmon kívüliek voltak.

            Mára a hagyományos maori tetoválás, vagyis „TA MOKO” szinte teljes egészében kihalt, de a maori eredetü tetoválások újjáélednek. Noha ma a maori kultúra felélénkülést mutat, volt egy hanyatló korszaka az európai kolonizáció után, amikor a hagyományok, mint a tetoválás sokat vesztett eredeti jelentőségéből.

A modern Maori tetoválás

A Maori-ból szárzamzó tetoválások már mások voltak. Manapság sokan azokat a rajzokat tartják nagyra, amelyeknek nőtt a népszerűsége. A modern Maori tetoválások általában a testen, nem pedig az arcon találhatók és újszerű tetoválási módszereket használnak.

Maori népesség

            A maorik ma Új-zélandon vannak jelen, ahová a XIII. – ik században érkeztek Kelet-Polinéziából, ahogy a nyelvük is rokonságban áll a Tahitii és Cook szigeti népesség nyelvével.

            Egyes maori szájhagyományok Új-zéland felfedezését Kupe – nak tulajdonítják, aki a Hawaki néven ismert földről indulva érkezett ezekre a partokra. Miután átkutatta a szigeteket és elnevezte őket AOTEAROA – nak (Hosszú és fehér felhő Országa), visszatért hazájába, hogy bejelentse felfedezését és előkészítsen egy nagyobb expedíciót. A tudományos kutatások eredményei több hullámban történő migrációra utalnak, de a maori törzsek elismerését kérik, annak a ténynek, hogy ők a leszármazottai annak a hét kenu utasainak, akik elsőként kötöttek ki Új-zéland partjainál.

A társadalmi szerveződés

            A fő csoport a maori társadalomban az „iwi”(törzs), amit általában több „hapu” (altörzs) alkotott. A törzs tagjai nevükben viselik a „ngati” vagy „ngai” előtagot, ami „valakinek a leszármazottja” vagy „valaki embere” jelentéssel bír. Például, Ngati Pikiao egy hapu (altörzs) amely a Rotoruo tó mellett él. Más, Rotorua/Taupo környéki hapu – kal alkotják a Te Arawa iwi – t (törzset), akik arról a kenuról eredeztetik nevüket, amellyel az őseik Aotearoa – ra érkeztek.

            A preeurópai maori társadalomban a hapu fontosabb volt, mint az iwi. A hapuk harcoltak egymás ellen, de adott esetben egyesültek, hogy szembeszálljanak egy iwi – vel. Egy hapunak többszáz tagja volt és néhány „whanau” (nagyobb család)  – ból állt. Egy whanau húsz-harminc tagja egy vagy több lakást foglalt el és gyakran egy tágas házat a falu belsejében. Mivel harcos társadalomban éltek, a maorik erőditett falvakat, „pa” kat épitettek, amelyeket a konfliktusok idején laktak. Ezeket a falvakat stratégiai helyekre, általában dombtetőkre helyezték, teraszosították, több, koncentrikus, dárdákkal megtüzdelt fallal körülvették, így próbálva visszatartani az ellenséget. A „whakapapa” (származás) nagyon fontos volt a maori törzsszerveződésekben. A ceremóniák során a felszólalók hosszadalmas családfákat soroltak, hogy szavahihetőségüket bizonyítsák.

            „Rangatira” (nemesi családok)é volt a hatalom. A család legidősebb fia volt az „arki”, örökletesen vezér, aki ugyanúgy adta tovább legidősebb fiának a hatalmat. A rangatirák alatt helyezkedtek el a „tutua”-k (közcsaládok) és legalul a „taurekareka” (rabszolgák), akiket harcban fogtak el vagy rabszolgának születtek.

            Egy másik fontos osztályt képviseltek a „tohunga” – k (papok), akik a vallási és varázs szertartásokat bonyolították le, de mezőgazdasági, faragászati, genealógiai és tetoválóművészeti ismeretekkel is rendelkeztek. A „pakeha” (európai) –ak érkezésével sok törzs szétszóródott a harcok, a földfoglalások és a misszionáriusok munkája nyomán. A pakehak ellensúlyozására a XIX.-ik században a törzsek megpróbáltak egyesülni és ez az iwi erősödésére vezetett a hapuval szemben.

            A második világháború után az iwi fontos tényezővé vált, mivel keretükön belül a kormány bizalmi bizottságokat alapitott, amelyek a maori érdekeket képviselhették és nem utolsósorban kártériteseket igényelhettek a waitingi egyezmény feltételeinek be nem tartása miatt.

            Marae – szakrális találkozóhely, ahol a maori nyelvet és kultúrát népszerüsítik

            A XX ik század derekától kezdődő urbanizáció aláásta a maori identitást, sokan elveszítve kapcsolataikat a törzsükkel, ezért közel egyötöde a maori lakosságnak nem tudja milyen iwihez tartozik és még nagyobb részük nem ismeri a hapuját. Mindazonáltal, egyre több maori próbálja újra felfedezni törzsi gyökereit a marae – ősi találkozóhelyek révén.

Vallás

            A hagyományos maori vallás alapja az ősök és a természet imádatán alapult. Az élőlényeknek és a természet erőinek „maori”- ja, életereje volt. Ugyanakkor szállása az isteneknek és félisteneknek akik tiszteletet és békét igényeltek amit a papok által felügyelt szertartásokon nyujtottak nekik.

            Két fontos eleme a maori hitvilágnak a mana és a tapu.  Manát – szellemi erőt vagy tiszteletet – vitéz tettekel, bölcsességgel, szép beszédekkel, örökséggel lehetett szerezni, vagy …. az ellenség elfogysztásával, megszerezve ezzel a manáját. Nagy törzsfőnököknek volt nagy manájuk.

Tapu (szent vagy tabu, ahogy Cook kapitány fordította) volt egy bizonyos számú aktivitás, mint néhány halász – vadász szabály, tilalmak holtakkal vagy szent helyekkel kapcsolatban. Be nem tartásuk büntetése halál volt, amit vagy a törzs hajtott végre vagy betegség, járvány sújtotta az elkövetőt.

Te Kooti próféta

            A maori lakosságot misszionáriusok a XIX – ik században egy átfogó hittéritési kampánynak vetették alá, ami szétzúzta a maori társadalmat, de nem hagyományos vallásukat. Következményként két fontos maori keresztény szekta alakult. A Ratana mozgalom, amelyet a XIX-ik század elején egy „javasember” alapított, ma is, sok taggal, fontos politikai tényező. Ringatu (Felemelt kéz), egy szintén a XIX. században alapított, kevésbé fontos, mozgalom. Alapitója a gerillavezér és próféta Te Kooti, aki 16.000 hivőt mondott magáénak és befolyást más mozgalmakra, mint például a Ngati Dread, egy Rastafari maori szekta.

Mitológia

            A maori társadalom megőrizte Polinéz eredeteinek mitoszait de alkalmazta őket az új környezethez. Maui félisten népszerű alakja a polinéz hitvilágnak és a maorik gyakran mesélnak tetteiről. A maori szájhagyomány sokat megőriz az eredetről és a vándorlásokról, a törzsi legendákat emlékezetből mesélik.

            Mitoszok az istenekről és a természetről képezték vallásuk alapjait. Noha ezek törzsről törzsre változnak, ugyanazt a teremtéslegendát mesélik, a nemléttől, az Anya – föld(Papatuanuku)-nek az Apa – ég(Ranginui)-gel való egyesüléséig. Ranginak és Papának sok fia született. a maori istenek, akik olyan szoros szülői ölelésben éltek, hogy még a fény sem tudott áthatolni. Az istenek, megunva a sötétséget, úgy döntöttek, hogy szétválasztják szüleiket. Sorra próbálkoztak, sikertelenűl, míg végül Tanemahuta, az erdő istene, a kaurri fák erejével sikerrel járt és elválasztotta az eget a földtől.

            A fény elárasztotta a világot és életet adott a rengeteg teremtménynek, aztán Tane agyagból egy nőt alkotott és így született az emberi faj.

A maori művészet

A gazdag maori zenehagyományok közül a legismertebb a haka. A haka egy harcos tánc, melynek célja az ellenség megijesztése volt. Leggyakrabban a nemzeti rögbi válogatott (All Black) alkalmazza az ellenfelek megfélemlítésére. Félelmetes műsor, ritmusos mozgásokkal, brutális, dúrva ütésekkel a testre, mérges tekintetetekkel, hirtelen kiadott zajjal megcifrázva, melyet egy rekedt hangu kórus követ, kiknek céljuk, hogy borzalmat és terrort keltsen. A turisták a haka táncot a maori-ak előadásaiban láthatják, ahol a nők értelemszerüen a poi táncot is bemutatják, kecses koreográfiával, amely egy poi -lenből készűlt labda –  kötélre csavarásával kezdődik.

A maorik utánozhatatlanúl tehetséges mester szobrászok voltak a csendes-océáni térségben. A házak vagy kenuk kivitelezése kiváltságos munka volt, ahol a zöld kőzetet használtak az acél szerszámok elött, amelyek az európaikkal egy időben jelentek meg. Egy maori szobor alaptervét emberi, főképp az ősök alakjai képezték. A spirálok fontos elemek, mig a manaia egy ismert, érdekes maori motívum, amely vagy egy madár, vagy ember fejű kígyó képében van ábrázolva. A szobrászat csontból és zöld kőzetből készűlt disztárgyakat is magába foglal, csak úgy, mint különböző botokat. A legismertebb disztárgy a tiki- művészi alkotás, amely zöld kőzetből készűlt és egy torz emberi alakot ábrázolt félre forditott fejjel.

A hagyományos maori népviselet

Az új-zélandi hidegebb időjárás melegebb öltözetett követelt, a maori nőket tartják a legjobb szövőknek a Csendes-óceán térségében. A len, ami bőségesen megtalálható volt fonállá alakúlt állt, amelyből árképzések, kabátok, szoknyák, kosarak és egyéb tárgyak készűltek. A legszebbek a külföldről hozatott tollakkal díszített kabátok, köppenyek voltak, amelyek manapság ritkaságnak számítanak.

A maori nyelv

A lakosság 4%-a beszéli csak a maori nyelvet, de ez a szám folyamatosan növekszik. A nyelv hivatalos és iskolákban is oktatják. Kohango reo (a nyelv eredete) egyes régiókban élő gyerekeket arra készteti, hogy belemélyűljenek a nyelv tanulásába.

Néhány szó és mondat maori nyelven

A maori nyelvből származó szavak és mondatok egyre ismertebbek a mass-médiában és a hétköznapi nyelvben egyaránt. Csak úgy, mint a lennebb bemutatt szavak, egyes földrajzi kifejezések, mint pl. awa (folyó), puke (domb), roto (tó), wai (víz) és whanga (kikötő) hasznosak néhány helység elnevezésének megértésében.

kia ora: szia, de köszönöm is jelent ugyanakkor

haere mai: Isten hozta!
haere ra: Viszont látásra!
tena koa: kérlek
ae: igen
kaore: nem
marae: a törzs találkozóhelye
pa: erődített falu
Aotearoa: Új-Zéland (a féhér és hosszú felhő országa)
tangata whenua: az ország lakosságának megnevezése

A maori szavak egyre használtabbak a mindennapi angol nyelvben, főképp a mass-médiában, ahol a televiziós műsorokban így köszönnek: kia ora-Üdvözlöm, szia. Ugyanakkar nagy hangsúlyt fektetnek a szavak helyes kiejtésére, még akkor is,ha ezek viccesen hangzanak.